A melegek és nyilvánosság egy igen összetett kérdés. Ha nem vállaljuk a nyilvánosságot, akkor fennmarad az a premodern gyökerekből táplálkozó értékrend, ami szembeötlő hazánkban. Más toleráns kultúrákban akár 50-60 % is elfogadná a melegek házassághoz való jogát, hazánkban ez az arány 20% alatti.

Ha valaki meleg ellenes, azt gondolhatja, hogy a „nagy falka” 80 %-ának szimpátiáját vonja ezzel magára!

Csakhogy mi van akkor, ha ezt a neofasizmus is így gondolja? Mi van akkor, ha a „békés többség” nevében egyszer csak megjelennek bizonyos ifjúsági szubkultúrák, és nekiesnek militáns módon elintézni ezt a kérdést?

A mostani Pride felvonuláson nem vettem részt, de a partyra elmentem este. Páncélba öltözött rendőrök és zászlókat lengető „Gyurcsány takarodj, vidd a buzi haverod!” tömegen keresztül lehetett csak bemenni. Nagyon izgi volt meggyőzni a rendőr parancsnokot, hogy tulajdonképpen melyik csoporthoz is tartozom. Bájos dolog, hogy az abban a pillanatban körülöttem zajló, történelmi kontextusú események késztetnek arra, hogy életemben először nyilvánosan felvállaljam a melegségemet. Elvileg egy rendőr nem kérdezhet ilyet, egy mezítlábas állampolgártól, de hát őt is meg kell érteni, valahogy csak ki kell válogatnia a hamut meg a lencsét! Nem engedheti be az adrenlinsport szintjén tiltakozó ellenkultúrát a büszkeségüket ünneplők közé.

A szivárvány budapesti íve, a személyes - magán szférába tartozó érzelmi ügyek, a politikai szocializációs defektektől megtévesztett tüntetőkön keresztül, a tömegben működő indulatok, és politikai érdekcsoportok iszapbirkózása, festői ívet írt a 2007-es Pride fölé.

Már a választások környékén is úgy tűnt, hogy a politika ki fogja játszani a meleg kártyát és kis hazánkban is felkorbácsolják az indulatokat ezzel a témával a nagy nyilvánosság előtt. Amerikában ez a lemez rendszeresen lejátszódik. Jó pár ciklussal ezelőtt egyenesen a kampányhajrában hallhattuk, a közbeszéd tárgyát képezte, hogy lehet-e katonatiszt egy meleg.

Valójában ezek a nagy nyilvánosság előtti kedélyborzolgatás kampányok a (nem éppen békés) többségnek szólnak. A jobboldali politikai szocializációs gépezet a keresztény kisközösségiség szintjén köti magához a szavazókat. A samponmarketingből átvett two in one logika szerint, mindazok, akik keresztények, azok ugyebár oda fognak szavazni, aki magyar, az ugye velünk tart! A szavazótábort a strict father üzenetek mozgatják. A politikai közbeszéd már annyira nem arról szól, hogy mi is volna a közérdek, hogy meglehetősen nagy pártok is képesek program nélkül indulni a választásokon. Ötletelnek egyet arról, hogy ki mit szeretne hallani: Betegeknek ingyen gyógyszert, nyugdíjasoknak 14. havit, vállalkozóknak adókedvezményt, kígyónak lábsót, madaraknak fogsort…

Hallgattam egyszer az egyik többnyire zenéket sugárzó rádió rövidke és lagymatag híreit, amiben beszámoltak arról, Kalifornia új kormányzója (sógorunk – Svájcinéger), összeveszett gyermekével, merthogy nem ágyazott be maga után. Nem átallotta azt mondani, hogy erre van ám az alkalmazott! Mire az ő apja szörnyű haragra gerjedt.

Ebbe a szigorú apa kép keretbe kell belehelyeznünk, hogy a jobboldal egy kanál vízben megfojtaná a buzikat, a liberálisok és velük baloldal meg akkor is igyekszik kiállni a téma mellett, ha ez kész öngyilkosság a szavazatszedő versenyben.

Annak viszont lehet értelme, hogy kellő távolságra a választási polgárháborús helyzettől kitombolja magát ez a téma. Van egy elképzelésem arról, hogy Terry Black miért esett neki olyan vehemensen annak a témának, hogy bizony nyilvánosságra hozza a „politikus és meleg” című listát.

Egy kelet európai civil kurázsi jelenség szemtanúi lehettünk, amikor is - a kiscsibe énerejével vetekedő civil önszerveződések helyett - egy egyén bedobja magát, és megálljt parancsol a nyilvánosság figyelmének témára fókuszálásával. Alighanem e nélkül a Don Quixote akció nélkül, már a választási küzdelemben a címoldalra került volna a meleg téma.

Összességében használ a köztudatnak, hogy kifakadt végre ez a seb. Érdekes volt a Napló finomkodó kérdés felvetése alapvetően egy toleráns társadalom képét vetíti elénk. Miközben a „támogatná-e a melegek házasságát” kérdésre 18% válaszol igennel, aközben a „Önt zavarja-e, hogy egy politikus nyíltan vállalja másságát?” kérdésre 68% nemmel válaszolt.

Bizony, ha konkrét emberről van szó, akkor semmi baj nincs ezzel a kérdéssel. Ha pedig arctalan a kérdés, akkor a - honnan is ismerős? – „irtsa már ki valaki a genetikai defekteket!” ideológiaként merül fel ez a kérdés. – Jobbik felvonulás Budapest 2007.

Szerző: Salamon http://gaybears.blog.hu/

Forrás: Gaybears blog